Mindig gondban voltam vele. Nem tudtam mit kezdeni a lányok hajával, őszintén nem is érdekelt különösebben. Férfi vagyok, ez nem az én dolgom. A hajfonás női tevékenység, legalábbis sokáig így gondoltam.
Kissé frusztrált, mikor megismerkedtem egy édesapával, aki gond nélkül befonta a lánya haját, de azért olyan nagyon nem zavart, hogy érdemben foglalkozzak vele. Amikor hajat kellett fonni, általában volt mellettem egy nagymama, aki elvégezte ezt a feladatot, vagy – megfelelő lazasággal és nemtörődömséggel – rábíztam ezt a lelkes óvó/tanító nénikre. Egyébként – nekem – megfelelt a copf. A kezdeti bizonytalanságok, nehézségek legyőzése után magabiztosan mondtam, hogy nincs olyan „női” feladat, melyet ne tudnék megcsinálni, ide értve a gyerekekkel kapcsolatos bármilyen feladatot. Másképpen csinálom, mint az anya, de elég jól. A hajfonás volt az egyetlen kivétel.
Aztán bekerültem egy társaságba, ahol a hölgyek voltak olyan kedvesek és megtanították a hajfonás alapverzióját. Ez a hajgumi – fonás – hajgumi. De van francia, parketta stb. fonás is, ezeket nem tudom most se.
Egy alkalommal megcsináltam élesben. Nagylányom büszkén ment az iskolába, hogy Apa befonta a haját.
Egyik barátnője nevetve mondta, hogy egyszer ő is megkérte az apukáját, de nagy káosz lett belőle. Büszke voltam magamra, egész délutánig.
Aztán délután: – gyenge volt a fonás; szétesett; a tanító néninek újra kellett fonnia…
Kritika, az van! ?
De most nézzétek meg ezt a videót!!
Lányos apák, hajfonásra fel!